Három részes sorozatban foglaljuk össze dióhéjban a mobil készülékek múltját, jelenét és jövőjét, az első rész itt olvasható. Most, a második részben azt mutatjuk be, hogyan jutottunk el a ma ismert egyentelefonokig.

A 2000-es évek elejétől a hardverek mellett egyre nagyobb hangsúlyt kapott a szoftverek fejlesztése is. A 1998-ban a három vezető gyártó (Nokia, Motorola, Ericsson) a Psion Software-rel közösen megalapította a Symbian-t, azzal a céllal, hogy a mobiltelefon számára olyan operációs rendszert fejlesszen, ami párhuzamosan több feladat elvégzésére alkalmas, és grafikus felülettel rendelkezik, valamint külön telepíthető szoftverekkel fejleszthető. Ezzel korábban az operációs rendszerrel nem rendelkező, illetve hardverre fejlesztett célszoftveres készülékekkel (feature phone) szemben óriási versenyelőnyt lehetett szerezni, ugyanis egy szoftvert (ma már applikáció) már nemcsak a készülékkel együtt lehetett megszerezni, hanem akár azt követően is. Így lehettek akár olyan szoftvereink is, amelyek a telefon vásárlása után jelentek csak meg. A konzorciumhoz pár éven belül csatlakozott a Panasonic, a Siemens és a Sony Ericsson is.

A Nokia még pár éven keresztül élvezhette a piacvezető szerepet, köszönhetően az S60-as rendszerre fejlesztett saját kezelőfelületének, és úgy tűnt, ez lehet a jó irány. Egészen 2007-ig, amikor is megjelent az iPhone, és gyakorlatilag azonnal megtörte az évek óta tartó hegemóniát. Ahogy a Nokia és a Motorola csúcskészülékeinek eladásai is meredeken esni kezdtek, úgy lőtt ki az iPhone-ok eladása. Ennek legfőbb oka pedig a felhasználói élmény radikális újragondolása volt. Azon felül, hogy az Apple saját operációs rendszert fejlesztett (ez volt az iOS), és a felhasználókat magához kötötte az első iPhone után egy évvel bemutatott App Store megjelenésével, olyan készüléket adott az emberek kezébe, amire mindig is vágytak (vagy ahogy a cég társalapítója, Steve Jobs gondolta: valójában sohasem tudták, hogy erre vágytak, de ők kitalálták helyettük). Szép, nagy érintőkijelzős, egyszerű, és gyors – nem kellett hozzá sem előképzettség, sem informatikai véna, hogy az ember azonnal használni tudja. És ezt többet ért, mint az a sok évnyi fejlődés, amit a Symbian tudott korábban felmutatni, és ami egyetlen perc leforgása alatt tűnt már egy helyben toporgásnak, az innováció hiányának.

Az iPhone hirtelen sikere a régi gyártókat annyira váratlanul érte, hogy egyszerűen nem tudtak rá időben reagálni. A meglévő – de komoly korlátokkal rendelkező – rendszereik fejlesztésére koncentráltak, amik immár rendkívül drágának, és ósdinak tűntek. Az iOS megjelenése új, hasonlóan innovatív versenytársakat kívánt, és egy másik amerikai IT cég, a Google volt az, aki sikeresen vette fel a kesztyűt az új versenyben, amikor – egy felvásárlás révén – létrehozta az Androidot már 2008-ban. A koncepció hasonló volt az iPhone-nál látottakhoz: nagy, színes, érintőképes kijelző, könnyű kezelőfelület, online telepíthető programok stb. Valamiben mégis jelentősen különbözött: nyílt forráskódú volt, nem egy saját gyártású készülékhez készült, hanem univerzálisan, bármely gyártó telefonjára. Az App Store-hoz hasonlóan létrehozott saját alkalmazás-boltot Android Market néven (később Google Play, ma Play Áruház), amelyre bárki feltehette saját fejlesztését. A két új operációs rendszerrel pedig megkezdődött a telefonok „elszámítógépesedése”, és a mobil eszközökön is egyre inkább az asztali számítógépekre hasonlító OS-ek kezdtek megjelenni, amik összetettek, frissíthetőek és bizonyos keretek közt cserélhetőek lettek.

A két gigavállalat sikerétől az elmúlt évezred legnagyobb szoftveróriása, a Microsoft is vérszemet kapott. Nagy felbuzdulással fogtak bele a PC-kre fejlesztett operációs rendszerük átalakításába, hogy Windows Phone néven a mobil készülékek piacán is átvegyék a vezető operációs rendszer szerepét. 2010-től nagy elánnal dolgoztak  azon, hogy érdemleges piaci részesedést szerezzenek. A  régi nagy gyártók sorra „húzták le a redőnyt”, így végül 2013-ban utolsóként a Nokia is lecserélte a Symbiant egy új kihívóra, a Windows Phone-ra. Nem volt jó döntés ez sem: a Microsoft üzleti számításai nem jöttek be, így 2017-ben bejelentették, hogy befejezik a Windows 10 Mobile támogatását, ami az operációs rendszer végét jelentette.

Ez alatt a bő tíz év alatt mindenki az iPhone által eltalált formát másolta és fejlesztette tovább. Az emberek annyira megszokták, és megszerették a könnyen kezelhető nagy képernyőt, az ikonok és widgetek logikáját, és ezzel együtt az operációs rendszer és a telefon egyetlen entitásként való kezelését, hogy az idő múlásával teljesen lemondtak a fizikai gombokról (eltekintve a ki-, bekapcsoló és hangerőt állító gombtól). Természetesen készültek kisebb és nagyobb méretben, több színben is telefonok, de az alapformától senki nem mert eltérni, vagy aki mégis megtette, bánhatta. A telefonok alakja ugyanúgy sztenderdizálódótt, mint az elmúlt évszázadban az autóké.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a telefonok ne fejlődtek volna, vagy ne jelentek volna meg újabb és újabb funkciók (pl. ujjlenyomat-leolvasás, arcfelismerés, többérintős gesztusok), sőt, az elmúlt tíz évben a telefonok fejlődése a fényképezőgépek és kamerák piacát is letarolta. Hiszen ki akar magával vinni egy fényképezőgépet, ha a zsebében úgyis ott a telefon? Kisebb, egyszerűbb kezelni, és azonnal láthatom, szerkeszthetem, és megoszthatom az éppen elkészített fotót, ráadásul az önfejlesztő algoritmusoknak és fejlett képprocesszoroknak hála a fotóinkon többé nem a kis lapkaméret hátrányai, hanem az új idők számítási kapacitásának előnyei tűnnek fel elsőre. És a mobilinternet elterjedésével a folyamatos online jelenlét, a közösségi élmény, a bárhol és bármikor rendelkezésre álló végtelen információ elvezetett oda, hogy ma a készülékek már szinte hozzánk nőttek. Mindig nálunk vannak… még a WC-re is magunkkal visszük.

Az nem kérdés, hogy a fejlődés nem áll meg, egyre több mindent tudnak, és egyre gyorsabban a készülékeink. Ahogy egyszerűsödött az életünk a mobilok funkcióinak gazdagodásával, és váltott ki egyre több korábban szükséges eszközt (naptár, számológép, zseblámpa, navigáció, látássérülteknek felolvasó stb.), úgy nőtt egyre inkább a függőségünk (mi van, ha nincs nálam?), a kitettségünk az ezen keresztük érkező támadásoknak (a képeink, levelezésünk illetéktelenek kezében jutásának) valamint a megfigyelhetőségünk (folyamatos lokalizálhatóság, szokásaink folyamatos monitorozása).

A kérdés, hogy mit várhatunk? Mit vált még ki a jövőben a telefonunk, és lesz-e újabb paradigmaváltás? A sorozat befejező részében erre is kitérünk majd.