Egyszerű tippek: így csökkentheti cége mobil költségeit
Munkánk mindennapi része, hogy ügyfeleink számára a költségoptimalizálás során komoly műszaki átalakításokat, a szolgáltatás átstrukturálását, kapacitás-optimalizációt készítünk elő és folytatunk le, de ezen kívül sok kisebb, egyszerű lépéssel is segítjük őket. Ezek hatása jellemzően azonnal érzékelhető, és egy kis időráfordítással bárki önállóan meglépheti.
Mobil számla minden vállalkozásban, sőt, minden háztartásban akad. Ha szerencsénk van, nem olyan magas, mint a gázszámla, de azért érdemes erre is odafigyelni. Adunk pár olyan tippet, amelyet szakértő bevonása nélkül, akár már ma végrehajthat. Nem lesz szüksége másra, csak egy számlára (esetleg a hatályos szerződésére).
1. Felesleges előfizetések lemondása
Tapasztalataink alapján a vállalatoknál a mobil flotta nagyjából 5-10 százaléka nem használt előfizetésekből áll. Ezek jobb esetben gyorsan hozzáférhető biztonsági tartalékok, rosszabb esetben elkallódott, nem talált, fiókban tárolt előfizetések, amelyeken akár még adatcsomag is van. Ezek felmondásával, vagy az adatcsomagok lemondásával havonta akár több tízezer forint is megtakarítható, és amennyiben mégis igény van rá, SIM-kártya és előfizetés egy-két nap, adatcsomag egy-két óra alatt pótolható.
Ha cége rendelkezik elektronikus számlarészletezéssel - amelyről itt írtunk -, könnyen megnézheti, mely előfizetéseken nem volt egyáltalán semmilyen forgalom az elmúlt 3 hónapban. Ha ezeket nem terheli hűség, azonnal felmondhatók. Ha terheli őket hűség, javasolt a hűséget előbb egy másik, megmaradó előfizetésre átmozgatni.
2. Publikus adatcsomagok
Az üzleti ügyfelekre más szabályok vonatkoznak, mint a lakossági előfizetőkre: a cégekkel kötött szerződésekben külön megállapodás szerinti, kedvező díjú mobil adatcsomagokat adnak a szolgáltatók. Ennek ellenére nem ritka – sőt, kimondottan gyakori -, hogy az előfizetés mellé mégis valamilyen publikus adatcsomag kerül aktiválásra. Ezzel nemcsak a díjakat emeljük, rosszabb esetben hűséget is vállal rá az előfizető, és átláthatatlan lesz a számlája. Minden esetben javasoljuk, hogy vállalati ügyfelek törekedjenek arra, hogy minden előfizetés esetében a mobil adatcsomag megrendeléskor a szerződésben szereplő csomagok megrendelésére szorítkozzanak.
Az elektronikus számlarészletezések között javasoljuk megnézni az adatszolgáltatások havidíjait és kedvezményeit, és ha az valamely előfzetés esetében nem egyezik meg a szerződésben foglalttal, haladéktalanul jelezni kell a szolgáltató felé. Ha a hiba a szolgáltatónak felróható, azaz rosszul állította be a díjcsomagot, a különbözet visszamenőleg is jóváiratható.
3. InfoSMS, folyamatos szolgáltatások
Jellemzően a Telekom ügyfelei találkoznak olyan havidíjas szolgáltatással, mint az infoSMS. Ezekre a mobiladat korában már vajmi kevés szükség van, hiszen bármikor bármi megtalálható a neten, illetve alkalmazások, is kínálnak lehetőséget push-notification beállításra. Mégis rendszeresen elmarad az egyszer megrendelt, majd szép lassan inkább idegesítővé váló szolgáltatás lemondása, mert az SMS-t figyelmen kívül hagyni vagy törölni egyszerűbb, mint a szolgáltatást visszamondani. Ilyenkor jellemzően azért fizetünk, hogy bosszantó SMS-eket kapjunk. Nem lenne jobb egyszer venni a fáradságot a lemondáshoz?
Ezek kis lépések az emberiségnek és a szolgáltatóknak, de nagy lépés lehet egy kisvállalkozás számára, elérhet vele megtakarítást. Persze ezzel még messze nem teljeskörű a költségoptimalizálás, de kezdetnek megteszi. Ha egy cég ennél szakszerűbb, mindenre kiterjedő vizsgálatot szeretne, és jelentős megtakarítást kíván elérni, minket bíz meg.